Gyermeknap a Sport11-ben: A 14 éven aluliaknak ingyenes a strandolás

Sok szeretettel várjuk a gyermekeket és a szülőket a május 29-én, vasárnap megrendezésre kerülő gyermeknapi programjainkra a Sport11-be!

9 és 14 óra között az I. emeleten kialakított „eseménysarkokkal” várjuk az érdeklődőket: egy napindító gyermektornával kezdünk 9:30-kor, majd 11 órakor gyermektánc-foglalkozást tartunk Fejes Mara vezetésével, de lesz gyermek-karaoke is Zoltán László közreműködésével. A gyermekrajz-versenyre 9 és 13 óra között kerül sor - eredményhirdetés és nyeremények ünnepélyes átadása 13 órakor! A gyermekrajzok pedig június közepéig megtekinthetők lesznek a földszinti fogadótérben.

 

De lesz kreatív sarok, mesesarok és ügyességi játékok is Zöldhegyi Dóra vezetése mellett.

 

Amíg a gyermekek a foglalkozásokon vesznek részt, a felnőttek a strand területén kipróbálhatják az aquafitneszt Zentai Kati oktatóval. Időpontok: 10.00-től 10.30-ig, illetve és 12.00 és 12.30 között!

 

A gyermeknap alkalmából a 14 év alatti gyerekek (8. osztályos korig) egész nap térítésmentesen látogathatják a Sport11 strandját, ahol az élménymedencében vizijátékokkal játszhatnak, valamint pingpongozhatnak és kipróbálhatják a csillámtetkót és az arcfestést is.

 

Várunk mindenkit nagy szeretettel május 29-én a Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpontban, a Kánai úton!

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA